A magányosan élő szerzetes remetéhez egyszer emberek jöttek. Megkérdezték tőle: - Mire való, hogy életed nagy részét itt töltöd el csöndben és magányban? A remete éppen azzal foglalatoskodott, hogy vizet mert egy ciszternából, az esővíz összegyűjtésére szolgáló mély kútból. Fölfigyelt a kérdésre, s munka közben odaszólt a látogatóknak: - Nézzetek bele a ciszternába! Mit láttok? Az emberek kíváncsian körülvették a szerzetest, és próbáltak beletekinteni a mély kútba: Nem látunk semmit - mondták kisvártatva. A remete abbahagyta a vízmerítést, pár pillanatnyi csöndet tartott. A látogatók feszülten figyeltek rá, mozdulni sem mertek: - Most nézzetek bele a kútba egyenként, csöndesen. Mit láttok? A látogatók érdeklődéssel hajoltak egyenként a kút fölé, s felkiáltottak: - Saját arcunkat látjuk a kútban! - Bizony, amíg zavartam a vizet - mondta a remete -, nem láttatok semmit. De a csöndben és a nyugalomban megismeritek önmagatokat. A látogatók megértették a remete tanítását.
- Meg kell várnod, amíg a víz lecsendesedik, hogy meglásd a tükörképedet a kútban. Ülj le csendben és nyugodtan, csukd be a szemed, lélegezz nyugodtan és kérdezd meg magadtól. Hogy érzem magam ma?
- Ha a kút vize fel van kavarodva, nem látsz semmit. Mik azok a dolgok, amelyek megakadályozzák, hogy megtaláld önmagad?
