A szegény országok külső adóssága ellenőrzési eszközzé vált, de nem történik ugyanez az ökológiai adóssággal. A fejlődő országok, ahol a bioszféra legfontosabb tartalékjai találhatók, különböző módokon továbbra is szolgálják a gazdagabb országok fejlődését, saját jelenük és jövőjük kárára. A szegények földje Délen gazdag és kevésbé szennyezett, de ôk nem válhatnak a javak és erőforrások tulajdonosává, hogy kielégíthessék alapszükségleteiket, mert a kereskedelmi kapcsolatok és a tulajdonszerkezet visszás rendszere megakadályozza őket ebben. A fejlett országoknak hozzá kell járulniuk ezen adósság törlesztéséhez azáltal, hogy jelentős mértékben korlátozzák a nem megújuló energia fogyasztását, és anyagilag segítik a leginkább rászoruló országokat a fenntartható fejlődés irányvonalainak és programjainak megvalósításában.
A legszegényebb térségeknek és országoknak kevesebb lehetőségük van új modellek átvételére, hogy csökkenthessék a környezetszennyezés káros hatásait, mert nincs meg a szaktudásuk a szükséges eljárások kifejlesztésére és nem tudják fedezni a költségeket. Ezért azt állandóan világosan kell látnunk, hogy az éghajlatváltozásért megkülönböztetett felelősséggel tartozunk, és – miként az Amerikai Egyesült Államok püspökei mondták – itt az ideje, hogy „különösképpen a szegények, a gyengék és a sebezhetők szükségleteivel foglalkozzunk egy olyan vitában, amelyben gyakran a hatalmasok érdekei voltak elôtérben”. Meg kell erősítenünk annak tudatát, hogy egyetlen emberi család vagyunk. Nincsenek olyan politikai vagy társadalmi határok, korlátok, amelyek megengednék, hogy elszigetelődjünk, s épp ezért nincs hely a közömbösség globalizációja számára sem.
Ferenc Pápa
