Az egyenlőtlenség nemcsak egyéneket, hanem egész országokat érint, és ez arra kötelez minket, hogy nemzetközi kapcsolatokra kiterjedő etikában gondolkodjunk. Létezik ugyanis egy valódi „ökológiai adósság”, különösen Észak és Dél között, amely ökológiai következményekkel járó kereskedelmi egyenlőtlenségekkel, valamint a természeti erőforrások egyes országok által hosszú időn keresztül történő aránytalan felhasználásával áll kapcsolatban. Egyes nyersanyagok kivitele az iparosodott Észak piaci igényeinek kielégítésére olyan helyi károkat okozott, mint a higanyszennyezés az aranybányákban vagy a kén-dioxidé a rézbányákban.
Különösen sürgető feladat annak kiszámolása, hogyan lehet felhasználni az egész bolygó környezeti terét a két évszázad alatt felgyülemlett gáz-halmazállapotú hulladékok elhelyezésére, melyek olyan helyzetet teremtettek, amely most a világ minden országát érinti. A néhány gazdag ország hatalmas fogyasztása által okozott felmelegedés kihat a föld legszegényebb helyeire, különösen Afrikában, ahol a szárazsággal párosuló hőmérséklet-emelkedés katasztrofális hatással van a mezőgazdasági termelésre. Ehhez jönnek azok a károk, amelyeket a szilárd és folyékony mérgező hulladékoknak a fejlődő országokba történő kivitele, valamint azoknak a vállalatoknak a környezetszennyező tevékenysége okoz, amelyek olyasmit csinálnak a kevésbé fejlett országokban, amit nem tehetnek meg az őket pénzelő országokban: „Megállapítjuk, hogy gyakran az így működő vállalatok multinacionálisak, amelyek azt csinálják itt, ami tilos nekik a fejlett országokban vagy az úgynevezett első világ országaiban. Amikor beszüntetik tevékenységüket és eltávoznak, általában óriási emberi és környezeti gondokat hagynak maguk mögött, mint például a munkanélküliség, elnéptelenedett városok, kimerült természeti erőforrások, kiirtott erdők, lezüllesztett helyi mezőgazdaság és állattenyésztés, kráterek, legyalult dombok, szennyezett folyók és néhány már fenntarthatatlan szociális intézmény.”
Ferenc Pápa
