Volt egyszer két gazdag kereskedő, Akiba és Tarphon. Tarphon gazdag családból származott és sohasem ismerte a szegénységet. Így nem foglalkozott a szegényekkel és az egész vagyonát magára költötte. Akiba viszont szegény szülők gyermeke volt és tudta, milyen keserű a szegénység. Így pénzének jelentős részét fordította arra, hogy mások szegénységét enyhítse. Mivel Tarphon a barátja volt és szerette őt, sajnálta, hogy az soha nem ad semmit a szegényeknek. - Egy napon elment barátjához és azt ajánlotta neki, hogy vesz neki egy csodálatos kincset, kedvező áron. Tarphon örült a kínálkozó alkalomnak és nagy összeget bízott Akibára. Az viszont elment a pénzzel a szegénynegyedbe és elosztogatta azt a szűkölködők között. Nemsokára Tarphon látni szerette volna a kincset, Akiba pedig elvezette a szegénynegyedbe. - Itt van az a kincs, amiről olyan lelkendezve beszéltél? - kérdezte Tarphon meglepetten. - A teljes összeget szétosztottam a szegények között. Gyere és nézd meg a kincsed! - mondta Akiba. A piszkos sikátorból egy házba léptek. Bent sötét volt, a napfény nem hatolt be a szegényes szobába. Csak egy égő tűzhely, egy asztal és néhány szék volt a helyiségben. - Miért nem adtál ezeknek az embereknek semmit?" - kérdezte Tarphon. - Adtam nekik" - válaszolta Akiba - korábban a tűzhely hideg volt, a lábas üres és az emberek a földön feküdtek! Egy másik házban egy diákot találtak, aki gyertyafénynél olvasott egy könyvet. - Miért nem adtál semmit ennek a fiúnak? - Pedig én adtam neki. Korábban sem könyve, sem lámpája nem volt. Nem tudott tanulni, és napszámosként kellett dolgoznia! - mondta Akiba. Így haladtak házról házra. Tarphon rémülete pedig nőttön nőtt, mikor kezdte felfogni, milyen nagy városában a nyomor és a szegénység. Hazafelé azt kérdezte Akiba: - Na, hogy tetszik a kincs, amit vettem neked? Tarphon lesütötte a szemét és azt mondta: - Megszívlelem a tanításod és még sok drága kincset fogok szerezni, hogy segíthessek a szűkölködőknek."
