Két, súlyosan beteg férfi ugyanabban a kórházi szobában feküdt. Csak az egyikük volt képes ülni, és ő volt az egyedüli, kinek ágya az ablak mellett volt a szobában. A másik férfi egész nap csak feküdni volt képes. Mindennap ebéd után, a férfi, aki ült, leírta szomszédjának, hogy milyen a kilátás. A másik férfi mindig izgatottan várta ezt. Az ablak egy parkra nézett egy gyönyörű tóval! A tóban hattyúk úszkáltak a háttérben látszó táj pedig elképesztően szép volt. Az ablak mellett ülő férfi részletesen írta le a látottakat, így társa képes volt elképzelni a tájat. A napok csak úgy teltek. Egy reggel azonban, amikor a nővérek bementek a szobába, láttok, hogy az ablak mellett lévő férfi álmában meghalt, békében. A másik férfi megkérte a nővéreket, hogy költöztessék ágyát az ablak mellé. A nővérek eleget tettek a férfi kívánságának, majd egyedül hagyták. Erőlködve megpróbált felkönyökölni, hogy kinézzen az ablakon. Azonban nem látott semmi mást, csak egy téglafalat. Behívta a nővéreket és megkérdezte tőlük: ,,Hogyan volt képes a szobatársam látni mindazt, amit nekem mesélt?” A nővér azt válaszolta, hogy: ,,A férfi, aki meghalt, vak volt és még a falat sem láthatta.”
Egyszerűen csak annyit akart, hogy társa jobban érezze magát.
Nincs annál nagyobb boldogság, mint másokat boldoggá tenni, annak ellenére, hogy neked is van.
Az igazi boldogság boldogabbá tenni másokat, nem törődve saját helyzetünkkel. Bajainkat megosztva csökkenthetjük őket, de ha derűnket és boldogságunkat osztjuk meg másokkal, megsokszorozzuk azt.
