2018. február 24.-én szombaton busszal utaztunk Debrecenbe az Aquaticum Élményfürdőbe.
A gyerekek megállás nélkül próbálták ki az összes csúszdát, kellőképpen elfáradtak és a haza úton nagy csend volt a buszon. 🙂
2018. február 24.-én szombaton busszal utaztunk Debrecenbe az Aquaticum Élményfürdőbe.
A gyerekek megállás nélkül próbálták ki az összes csúszdát, kellőképpen elfáradtak és a haza úton nagy csend volt a buszon. 🙂
Kicsit megkésve ugyan, de megtartottuk a Valentin-napot tanodánkban 2018. február 19.-én.
Próbáltunk olyan feladatokkal készülni, ahol fiú-lány párosokra lesz szükségünk.
Első feladatként a fiú-lány párosnak papíron kellett táncolniuk, amiket mindig egyre kisebbre hajtottunk,és persze nem léphettek le róla.
Második feladatként szintén táncolni kellett egy másik párosnak, de a lábukra kötött lufival kellett táncolniuk, és a másik páros lufiját kellett kidurrantani tánc közben. 🙂
Harmadik feladatként párbeszédet kellett írniuk, de nem akárhogyan. A 10 mondatos párbeszédet kínai akcentussal, indiánként, énekelve és teve nyelven kellett előadni úgy, hogy a lányok voltak a fiúk, és a fiúk voltak a lányok. Ki is kellett festeniük egymást arcfestékkel 🙂
Nagyon jó hangulatban telt a délután. 🙂
Vácziné Sándorné Ilona szervezésében részt vettünk a nemzeti roma napon, mely 2018. február 15.-én 15 órakkor vette kezdetét.
Rózsa Ibolya beszélt a cigányság nehézségeiről, kialakult a témából egy csoportos beszélgetés, ahol bárki kérdezhetett. Felkértük Pau testvért, a fenntartónkat, hogy pár szóban ismertesse iskolánkat és tanodánkat. A résztvevők közt jelen volt a rákkutató Varga József édesanyja is, aki szintén elmesélte, hogy milyen nehézségekkel kellett szembe néznie Józsinak ahhoz, hogy kitörjön onnan, ahonnan indult. Emellet volt szó a cigányok babonáiról, szokásairól is..
Azt követően Seres Erzsike és Seres Szilvike bemutattak egy ppt-t arról, hogy milyen környéken és körülmények közt élnek az északi telepen. A cigány kúltúra kapcsán előadtak egy cigány táncot, melyet nagy örömmel fogadtak és hatalmas tapssal köszönték meg a bemutatót.
Ezt követően Farkas Sanyi és Misi testvér gitár kíséretében éneklésre buzdította a közönséget, nagyon jó hangulatot teremtve ezzel.
Bemutatkozás után cigányok receptje alapján tyúkos káposztát főztek, amit közösen elfogyasztottunk.
2018. február 8.-án csütörtökön megtartottuk a farsangi mulatságot tanodánkban!
Farsang alkalmából farsangi plakátokat készítettünk, bohócokat festettek a csapatok, farsangi maszkokat, készítettek és a közelgő Valentin-nap alkalmából hungarocel szívecskéket díszítettek.
Mivel fánk nélkül nincs farsang, farsangi dalok éneklése közben az önkéntes csoport közreműködésével felszolgálták a tanodán sütött házi fánkokat.
“A színes éj leszállt, a cirkusz fölött / Ne keresd, a Hold is maszkot ölt. / Napnak öltözött fénye úgy ragyog, / Nézik iriggyé sárgult csillagok.” – énekli a fiú a lánynak a Monte Cristo grófja című musicalből jól ismert dal cirkuszra átírt változatát, és válaszol rá a lány: „Ha a halál elől bújsz, jó helyen jársz, / Ha jó a maszkod, ő sem ismer rád. / Tündér lesz boszorkány, a bohóc meg király, / Ilyen a cirkusz, fordított világ.”
2018. január 28.-án ellátogattunk a Fővárosi Nagycirkuszba Budapestre, ahol a XII. Budapest Nemzetközi Cirkuszfesztivál legjobb, díjnyertes produkcióiból összeállított előadást tekinthettük meg.
. Az előadás nagyon változatos, vicces és olykor meghökkentő volt. Láttunk betanított galambokat, vicces bohócokat akik a műsorukba a közönséget is bevonták, artistákat és sok más izgalmas előadást.
2017. Október 16.-án hétfő délután tanodánkban szürettel kapcsolatos feladatokkal készültünk a gyerekek számára. A bor készítéséről szóló rövid film vetítése után egy totót kellett kitölteniük a csoportoknak. 2 helyszínen zajlottak az események, az egyik helyszínen gesztenyéből készítettek figurákat, terméseket válogattak, kosarat fontak. A másik helyszínen madárijesztőt készítettek saját elképzeléseik alapján. Ugyanezen a helyszínen körtéből és szöllőből sündisznót, lepkét készítettek, majd az elkészült figurákat elfogyaszthatták. 🙂 Íme néhány kép… 😀
2017. szeptember 12.-én megrendezésre került tanodánkban a Készülj fel programunk, amely egy 10 állomásos vetélkedő volt, ahol a gyerekek egyénileg megoldott feladatok után pontokat szerezhettek, melyeket petákkal jutalmaztunk. Ezeket a petákokat levásárolhatták olyan iskolai felszerelésekre, melyekre szükség van az iskolakezdéshez. Vásárolhattak tolltartókat, füzeteket, tollakat, vonalzókat, számológépet, stb….amire szükségük volt.
Minden évben megrendezésre kerül a nyári napközis tábor, ami idén Június 3.-ától Június 21-ig tartott. Minden napra más programmal készültünk a gyerekeknek, különböző vetélkedőkkel, bemutatóval, kézműves foglalkozásokkal, kirándulásokkal, fürdős napokkal. Jelentkeztek önkéntes fiatalok, akik Esztergomból és Spanyolországból érkeztek, segítették munkánkat a mindennapokban.
Rengeteg fénykép készült, kicsit szemezgettünk ezekből, íme egy kis ízelítő! 🙂
Ebben az évben is megrendezésre került a Tanodák Éjszakája 2017. Május 19.-én.
Programunk délután 16 órától kezdődött, egészen este 22 óráig tartott.
Programunk a megnyitóval kezdődött, készítettünk életfát, melyet kifüggesztettünk az udvarra. A törzse a Marista T.I.P. Tanoda, a lombkoronát a gyerekek és az itt dolgozók kézlenyomata alkotta. Ezt követően egy vetélkedővel készültünk, melyben egy perc és nyersz és más szórakoztató gyorsasági feladatokkal készültünk a gyerekek számára. Feladatok közül, hogy megemlítsünk néhányat: páros tánc lufival, cukorka válogatás szín szerint, Rómeó és Júlia erkélyjelenet előadása más stílusban ( francia, modern, népies, szegedi), stb.
A vetélkedő végeztével vacsoráztunk, grillen sütött kolbász és sült krumpli volt a menü, és a gyerekek által készített kókuszgolyó nutellával a közepében.
Vacsora elfogyasztása után szabadprogramként csillámtetoválás, focizás a pályán és a játékteremben lehetett egy kis időt tölteni. A sötétedés közeledtével lámpás játékot játszottak a gyerekek, melyet Péter Testvér vezényelt le.
2017. április 21.-én megrendezésre került a Karcagi SZC Varró István Szakgimnáziumában a szakmák éjszakája! Minden általános iskolából érkeztek gyerekek, ahol kipróbálhatták a különböző szakmákat versenyezve a többi iskola tanulóival 🙂