2020. augusztus hónap bejegyzései

Tanodák éjszakája

2020. augusztus 28-án Tanodánkban is megrendezésre került a Tanodák éjszakája országos program. A tanodás gyerekek minden évben nagyon várják ezt az alkalmat. A programot Jobbágy Dóra igazgató nő megnyitója indította. Ezt követően időkapszulát készítettünk. A gyerekek leírhatták, hogy kik a legjobb barátaik, mi kedvenc ételük, színük, magasságukat, súlyukat és hogy 5 év múlva mindezt hogyan képzelik el. Valamint üzenhettek 5 évvel idősebb önmaguknak. Elkészültük után ezeket egy dobozba tettük és lezártuk, amit majd évek múlva egy következő Tanodák éjszakája programon elővehetünk és megnézhetünk. Majd csapatokra osztva játszottunk különböző labdajátékokat. Ezt követte egy közös vacsora, ahol közösen ettünk hot-dogot. Majd közös film nézésre került sor, miközben édes-és sós sütemények közül lehetett válogatni. A program kellemesen, jó hangulatban telt el.

Úszótábor

2020. augusztus 10-14-ig úszó tábor került megtartásra a helyi Akácliget Gyógy-és Strandfürdőben. Az úszás oktatást Varga Petra testnevelés tanárnő tartott a gyerekeknek minden nap 12:00-14:00- óráig. Délelőtt 9 órára értünk ki a fürdőbe. Az úszás oktatás megkezdése előtt a gyerekek játszhattak a medencékben. A hét során a gyerekek elsajátíthatták az úszás alapjait.