Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók, akik az emberek szeme láttára szeretnek imádkozni a zsinagógában meg az utcasarkon, hogy mutogassák magukat! Bizony mondom nektek: megkapták jutalmukat. Te, amikor imádkozol, menj be a szobába, zárd be az ajtót, s imádkozzál titokban mennyei Atyádhoz! S mennyei Atyád, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz. (Máté 6,5-6)
Jézus tanításai az imádságról meglepően direktek. Találunk erre vonatkozó tanítást a hegyi beszédben, és Máté evangéliuma 6. fejezetének elején is. „Amikor imádkoztok, ne tegyetek úgy, mint a képmutatók”- írja. Jézus korában a „hupocritēs” görög szó elsősorban színészekre vonatkozott. Amikor más szövegkörnyezetben használták, a ma használatos szó (álszent, képmutató) jelentéséhez közeli értelmet kapott. Tulajdonképpen egy tettető emberre utalt. A képmutató szeret az emberek szeme láttára imádkozni – ezzel folytatja Jézus, – akár a zsinagógákban, akár az utcákon, hogy mások is lássák őket. Más szóval az imádságuk – ha hívhatjuk azt így – nem Istennek szól, hanem azoknak, akik figyelik őket.
De vajon mit szeretne Jézus ezzel mondani? Kiről beszél és miért? A zsinagógára történő utalás alapján a keresztény bibliamagyarázók Jézus szavait a zsidó imádkozás negatív kritikájaként értelmezték. Ez az olvasat azonban nem tűnik tarthatónak. Először is, az első század sok vallásos irodalma mutatja, hogy a hitelesség az imádságban olyasvalami, amit számos zsidó hívő keresett és nagyra értékelt. Másodsorban pedig Jézus – az evangéliumok tanúsága szerint – a zsinagógákban és a jeruzsálemi templomban is imádkozott. Ismerte és együtt imádkozott népének imádságaival. Jézus szavait inkább úgy értelmezhetjük, mint egyfajta túlzást. A hiperbola egy olyan megfogalmazási mód, amelyben az ember szándékosan túloz, elég gyakran bizonyos fokú könnyedséggel vagy humorral. Gyakori volt a korai rabbinikus tanításokban, és sok helyen megtalálható a Bibliában. Az üzenet, amit közvetíteni szándékozik, akár lehet fontos és komoly is, de annak megragadásához a szavakat nem szabad szigorúan konkrét értelemben venni. E fejezet két másik szakasza is, ahol Jézus a képmutatókról beszél, hasonló stílust használ: először amikor valaki alamizsnát ad, és kürtöltet maga előtt (6,2), másodszor ott, ahol a képmutatókról beszél, akik komorrá változtatják arcukat, hogy lássák böjtölésük (6,16). Ki akarna valaha is ilyen nevetségesen viselkedni? Senki. Természetesen nem. És ez a lényeg. Ne engedjük magunkat a látszat csapdájába esni, Jézus ezt mondja. Ne engedd, hogy megfeledkezz arról, amit tulajdonképpen csinálsz.
Amikor imádkozunk, gyakran túl gyorsan tapasztaljuk, hogy milyen könnyű megfeledkezni arról, amit teszünk. Más dolgok vonják el a figyelmünket. Azon kapjuk magunkat, hogy egy nemrég történt eseményen vagy találkozáson gondolkodunk, esetleg olyasmin, amit mások gondolnak vagy tesznek. Bár fizikai értelemben az imádságban vagyunk, mentálisan azonban mérföldekre tőle, a szívünket és elménket nem Isten tölti be, hanem egyéb dolgok. Nincs messze a kísértés, hogy tettetve folytassuk vagy egyszerűen abbahagyjuk.
Jézus azt mondja tehát, hogy amikor imádkozunk, menjünk be a szobánkba, csukjuk be az ajtót és imádkozzunk az Atyához, aki a rejtekben is velünk van, és Ő, aki a rejtekben is lát, megjutalmaz minket. Abban az időben a házak jellemzően egyetlen térből álltak, amelyben az emberek a mindennapi életüket élték, és egy másik térből, egy szobából, ahol az élelmiszert tartották. Jézus valószínűleg erre a tárolóhelyiségre gondol, amely mindenki számára rendelkezésre állt a házban. Menj egy olyan helyre, ahol mások nem látnak, és ahol te sem látod őket. Isten mindenhol jelen van. Isten jelen van az imádság helyein, és bárhol, ahol együtt imádkoznak. Annak érdekében azonban, hogy elég szabadok legyünk az imádságra, el kell mozdulnunk mások tekintetétől, Isten tekintetébe. Ez egy valódi átmenet, és az ima mindennapi kihívása. Ott, ahol jelen van ő, akit Jézus a „mi Atyánknak” hív, egy egészen más tekintettel találkozunk. Ha a képmutatók, ahogy Jézus mondja, már megkapták a jutalmukat, azok, akik mernek a „rejtekben” imádkozni, megnyitják magukat egy másféle jutalomnak, mégpedig annak, amit Isten ad és tesz az életükben.
- Mit sugall számomra a Jézus által használt szó: képmutató? Segít megmutatni azokat a kihívásokat, amelyekkel szembesülök az imádságaim közben?
- Milyen helyszínek segítenek az imádkozásban? Mit gondolok, vajon az imádság szobája, amiről Jézus beszél, egy bizonyos hely, vagy lehet bárhol?
Forrás: Taizé.fr