Jaume2Kedves Mindenki! Jaume vagyok, Marista testvér. Tarragonában születtem, Katalóniában. Most Magyarországon élek, egy közösségben néhány Marista testvérrel. A családom nem volt különösebben vallásos. A nagymamámmal tanultam meg imádkozni az Üdvözlégy Máriát.  Egyházi iskolába kerültem, és az elsőáldozásra egy fiatal pap készített fel. Ő nagyon sokat beszélt nekünk a misszióról. Már egészen kicsi korom óta vágytam arra, hogy én is missziót teljesíthessek a harmadik világban, hogy segítsek az ott élő szegényeken.

Kilenc évesen ismeretem meg a Marista Testvéreket Mataróban (egy város Barcelona közelében). Együtt játszottunk, segítettem nekik az iskola körüli teendőkben, együtt imádkoztunk… mindez segített megismerni a Maristák világát:  a testvéri szeretet, az ima embereit, akik életüket a körülöttük élő gyerekeknek és fiataloknak szentelték. Számomra olyanok voltak ők, mintha a bátyáim lennének. Olyan akartam lenni, mint ők.

Az évek során a közösségi élet az élet iskolája volt számomra: itt tanultam meg, hogy hogyan gyarapodjak emberségemben, és itt tanultam meg hinni a testvériség értékében. A közösségben megtanultam megosztani másokkal az életemet és azt, hogy mit jelent az a szó, hogy “család”.

De mindez nem lett volna lehetséges, ha nem tapasztalom meg Isten szeretetét. Így, egyszerűen: ha nem szeretem Istent, nem tudom, hogy Marista testvér lennék-e most. Az az érzés, hogy Isten a tenyerében tart, hogy velem jár az úton, hogy soha nem hagy el engem. Az, hogy a hűtlenségeim ellenére, Ő ugyanúgy szeret engem életem első napjától fogva. Ha nem tapasztalom meg ezt a szeretetet, életem biztosan másképpen alakult volna. Ebből a szeretetből táplálkozik a fiatalok iránt érzett szeretetem és segíteni akarásom. Tudtukra akarom hozni, hogy Isten mennyire szereti őket.

A Testvérekkel közösen Máriában megtaláltam a szerető, jó anyát.  Az ő hűsége táplálja az én hűségemet. Az ő hálaéneke táplálja napi imámat.

 Ima

Jézus, kezem legyen a te kezed
hogy ezzel építsünk egy világot, ahol az igazság uralkodik

Jézus, lábam legyen a te lábad
hogy együtt induljunk a szabadság és a szeretet útján.

Jézus, ajkam legyen a te ajkad
hogy együtt vigyük el az Örömhírt a szegényeknek.

Jézus, cselekedetem legyen eszközöd,
hogy elérjük azt, hogy mind testvérek legyünk.
Jézus, igaz életem legyen Evangéliumod,
az egyetlen Evangélium, amit az emberek olvashatnak.

Jézus, add nekem a szerelmedet és az erődet,
hogy ölelni tudjak és követni ügyedet,
hogy mindenki megismerje a te utadat.

Ámen

A hivatásom