Idén, 2017. november 20-24-ig Marista evangelizációs tartományi képzésen vehettünk részt. Ebben a komplex képzési programban a „látni –ítélni-cselekedni” módszer segítségével elemeztük mai társadalmunkat. Közösen kerestük a választ arra, hogyan lehet az evangéliumot tovább adni gyerekeinknek.

Az új evangelizációnak keresnie kell azokat a módszereket, korszerű eszközöket, amelyekkel a mai fiatalokat megszólíthatja. Hiszen ők nem jobbak vagy rosszabbak, csak „mások”. Pedagógusként tapasztalom, hogy gyermekeink csak az iskolában találkoznak a hittel. A tanítás egy olyan eszköz, mellyel jó emberré, kereszténnyé nevelhetjük gyermekeinket. Meg kell találniuk az élet értelmét, ki kell hozni belőlük a legjobbat, ami bennük rejlik. Segítséget kell nyújtanunk, vagy egyszerűen csak a személyes példánkkal adjunk mintát! Jézus szavait idézve: „Arról tudják majd meg rólatok, hogy az én tanítványaim vagytok, hogy szeretettel vagytok egymás iránt.” (Jn 13,35)

A kolostor olyan hely volt számunkra, ahol elmélkedhettünk magunkról, mint hívő emberről, életünkről, lelkiségünkről. Alkalmunk volt egyedül lenni, hogy megszólaljon minden, ami bennünk van. „Mielőtt megszólalsz, gondold végig, szebb-e, mint a csend, amit megtörsz vele.”

Nem csak elménket fényesítették, hanem lelkünket is táplálták. Megtapasztalhattuk a közös ima erejét.

Az előadások segítséget adtak egy másfajta szemlélet megismeréséhez. A gyakorlati tevékenységek során sok értékes, nagyszerű, hasonló lelkületű embert ismertünk meg. Nagy létszámú, segítő erő kovácsolódott össze a képzés során. A tapasztaltakat, hallottakat igyekszünk saját közösségünk számára továbbadni, hogy hivatásunkban szeretettel tudjunk egymás illetve tanítványaink felé fordulni.

Külön köszönetünket szeretnénk kifejezni a szervezőknek, előadóknak, Misi testvérnek, az éjszakákba nyúló fáradhatatlan tolmácsolásáért, az ott lévő marista testvérek személyes odafigyeléséért.

 

Alexa Józsefné

MARISTA EVANGELIZÁCIÓS MISSZIÓRÓL SZÓLÓ KÉPZÉS

Vélemény, hozzászólás?