A Határtalan Szív Alapítvány nyári tábort szervezett a Balaton partjára.

A tábor 2017. 06. 22. és 06. 25.-e között tartottuk, Balatonakalin.

A táborba, a Mi Házunkba járó gyerekek vettek részt Esztergomból, és Esztergom-kervárosból.

A nyaralás jutalom volt, azok a gyermekek jöhettek el, akiknek az iskolai tanulmányai elérték a kívánt szintet, illetve a Mi Házunk foglalkozásain évközben részt vettek. Összesen 27 gyermek vett részt a nyaraláson, 6 felnőtt kíséretében.

A gyerekek élet kora 8-évtől 16-év volt.

A csoportbeosztás az életkoruknak megfelelően történt, de a programokon közösen vettünk részt.

Az oda úttat a menetrend szerinti vonattal tettük meg, a gyerekek számára érdekes élmény volt a hosszú vonatozás.

Délután érkeztünk a táborba, a kipakolás után mindenki fürdőruhát húzott és nagy élvezettel úszkáltunk a hűs Balatonba.

Második nap Tihanyba mentünk, ahol délelőtt a Kaland parkban játszottunk, délután pedig Strandoltunk. Este a táborba fociztunk és röplabdáztunk.

Harmadik nap sétahajózás volt a program, délután a nagy melegbe jól esett a fürdőzés. Este búcsú Discót rendeztünk.

Negyedik nap reggel a táborban kvíz játékot szerveztünk, majd irány a Balaton. Délután busz jött értünk és azzal érkeztünk haza, az esti órákba.

A Táborba mindenki jól érezte magát, a kicsik nagyon fogadkoztak, hogy jövőre is szorgalmasan tanulnak, hogy újból jöhessenek nyaralni. A kamaszoknak is tetszett a tábor, de Ők a maguk visszafogott módján nyilatkoztak róla, de még két hét elteltével is beszédtéma volt a táborban zajlott események.

A résztvevő tanárok véleménye is az, hogy nagyon sok új élményt kaptak a gyerekek, és sokat tanultak a látottakból.

A program a Francia Marista Iskolák adományának köszönhetően valósult meg.

 

 

 

Balatoni tábor

Vélemény, hozzászólás?