Épp öt nappal ezelőtt érkeztem Libanonba, szeptember 3-án. Ma, Mária születésnapján, leülök, hogy megírjak bizonyos dolgokat, amelyek velem történtek, amelyeket úgy éltem meg, mint autentikus meghívást, ugyanakkor mint Isten ajándékát.

news_3714Emili testvér meghívott minket, hogy marista családunk „egy új kezdetként” együtt ünnepelje a maristák 200 éves fennál lását, és javasolta, hogy a megelőző három évet olyan lehetőségként éljük meg, amely alkalmat ad arra, hogy érvényre juttassunk alapvető magatartásformákat ehhez az új kezdethez: Montagne éve – a leginkább rászoruló fiatalok és gyermekek iránt vállalt elköteleződésünk megújítása; Fourvière éve – a testvériségben és a közösségi érzésben való növekedés; La Valla éve – spiritualitásunk elmélyítése és testet öltött formában való megélése.

Magam személy szerint erősen megszólítottnak éreztem magam erre az útra, és igen intenzív módon éltem meg Montagne évét. Ferenc pápa szavai – lépjünk ki komfort zónánkból, és merjünk elmenni a perifériára – rám is hatással volt. 2015 Húsvétjának útravalója „Krisztussal a periférián” – mélyen megérintett… Imádkoztam és megéreztem a meghívást mind a magam, mind a közösség számára. Azt akartam, hogy Montagne évének válasza konkrétabb legyen, és néhány nappal később valaki a vezetésből azt mondta nekem: „Van egy 18 éves fiatal, számos nehézséggel; nem tudjuk, ki fogadná be őt fogadni és foglalkozna vele, és mi rád gondoltunk, de ,,megértjük, ha visszautasítod, mert valójában ez egy nagyon sajátos eset…” És mi befogadtuk őt a közösségünkbe két és fél hónapra. Ma ez a fiatal tud mosolyogni és normális életet él. Azt mondta nekem: „Miért fogadtatok be, miután olvastátok az életutamat?” „Mert nem olvastuk” – válaszoltam neki. És a fiatal így folytatta: „Íme, ez kellett nekem, hogy valaki elfogadjon és higgyen bennem.” Ő volt a mi Montagne-unk a húsvéti időben.

Húsvét reggelén valami olyat akartam olvasni, ami belülről megérint, ami összhangban áll a „A feltámadt Krisztussal a perifériára!” gondolattal. Talán az éterben továbbment a Les Avellanes-i üzenet? Mindenesetre számítógépem képernyőjén megjelent a „Projet Fratelli” levél. Elolvastam. Micsoda bátor kezdeményezés ez a Marista Testvérek és a Keresztény Iskolatesvérek vezetői részéről! „Alkossunk más tereket is a határok közelében, ahol továbbfejleszthetjük a testvériség adományának evangéliumi logikáját, a sokszínűség befogadását, a kölcsönös szeretetet, közvetlen választ adhatunk a gyerekeknek és a fiataloknak, akik a háború miatt más országba és krízishelyzetbe kerültek… Kezdjük ezt Libanonban…” Egyetlen pillanatra sem gondoltam, hogy bekerülök ebbe a programba, de nagy örömet és családi büszkeséget ébresztett bennem az a bátorság, amivel ez járt, és elkezdtem terjeszteni a gondolatot.

És néhány nappal később levél jön Emili testvértől: „Montagne: a misszió nyitánya”. Micsoda remek módja ez, hogy megérintse a maristák szívét, arra hívva meg minket, hogy a Szentlélekkel együttműködve mi maristák is kiáromoljunk, hogy az evangéliumi közösségben legyünk jelen olyan gyerekek és fiatalok között, akik nagyon sebezhető helyzetben vannak, s így induljunk el egy új kezdet felé a misztikusok és próféták útján … és a kérdés: mit csinálnál, ha nem félnél?news_3715

Nem volt időm arra, hogy feltegyem magamnak a kérdést, mert Emili testvér maga hívott két nappal később, hogy részt vegyek a Fratelli programban, és szívem mélyéből fakadón azonnal igent mondtam. A formalitások és a családommal való megbeszélések néhány napot igényeltek, de a hivatásomra mondott igen, még inkább a mindennapokra mondott igenem kiszélesedett. A béke igenje volt ez, anélkül, hogy sok kérdést tettem volna fel a személyes nehézségeim, illetve a korom miatt…Köszönöm a családomnak s mindazoknak, akik az első pillanattól kezdve támogattak.

És most találkozom a nehézségekkel, amikor álmodni és cselekedni kell. Bejrútban vagyunk szeptember elejétől, egy Andrés nevű fiatal testvér La Salle –ból és én. Megpróbálunk nem több lenni, mint egyszerű testvérek, akik igyekeznek közel kerülni és együtt élni a szíriai, iraki, örmény, palesztin menekült gyerekekkel és fiatalokkal. És ott ahol még nincsenek tervek és kövek az építésre, van bizalom és közös ima, testvéri szeretet. A helyi közösségek fogadnak minket és segítenek az első lépések megtételében, de nekünk kell megtennünk az utat a többi emberrel. A gyerekek és a fiatalok meg a családjaik – vagy épp család nélküliek – ott vannak: több mint másfél millió menekült egy kis országban, amely lakosainak száma nem éri el az öt milliót… És ez – az Európa felé irányuló kiáramlással együtt – az utóbbi napokban – itt kopogtat az ajtónkon. Kétségkívül találékonyak és nagylelkűek lesztek.

Isten tudja csak, mit is vár tőlünk, és soha nem fogjuk megérteni, miért is történnek ilyen dolgok. De világos számomra, hogy Isten ott akar tudni engem a legsebezhetőbb testvérek közt, és ma Ő vezetett ide Libanonba. Úgy élem meg ezt, mint számos dolog kezdetét: új ország, nyelv, kultúra, kongregációk közötti kapcsolat… Mindez kihívás és gazdagodás. De az autentikus új kezdetet úgy élem meg, mint egy nagyobb nyitást Isten felé, hogy szeretetének hatékonyabb eszköze lehessek, egy olyan hiteles testvér, aki az igazság iránt elkötelezett.

Teljes alázattal mondom mindezt nektek, anélkül hogy szó szerint idéznék… élettapasztalatom alapján. Maristák, laikusok és testvérek, legyünk Isten cselekvésének eszközei, menjünk oda, ahová Isten rendel mennünk, az új kezdet értelmében! Köszönöm, Jézus, hogy Veled mehetek az élet eme pillanatában.

 

                                                                                                                            Miquel Cubeles testvér

  1. szeptember 8.
Egy új kezdet…

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..