„Rendben vagyok. Földön járok, égre nézek” szlogennel indított a szerzetesi életet bemutató kampányt a Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak irodája a megszentelt élet évében. Kisfilmeken, blogbejegyzéseken, élettörténeteken keresztül ismerkedhetünk meg a szerzetesi élet hétköznapjaival.

 Kik a szerzetesek? Barátok. Nővérek. Testvérek, társak. Köztünk élnek, de sokszor mégis „láthatatlanok”, bár közel ezerhatszázan vannak Magyarországon. Szerepük a 21. század társadalmában épp oly fontos, mint akár több száz évvel ezelőtt. Az ő életüket, szerteágazó tevékenységüket, emberközeliségüket szeretnék megmutatni, ezért indította útjára a Rendben vagyok címet viselő integrált kampányt a Magyarországi Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak irodája.

 Az Istennek szentelt élet sokféle formája megtalálható ma Magyarországon, a szigorú szemlélődő rendektől az apostoli munkát végző közösségeken keresztül az új mozgalmakig. Mind a társadalom szerves részei; jelenlétüket többek között az általuk nyújtott szolgálatok, intézményeik, a rászorulók lelki és testi gondozása által is érzékeljük. Emellett ott van az a „láthatatlan” cselekvés is, amit nap mint nap a szerzetesek végeznek: imádkoznak embertársaikért, azaz értünk. Fürkészik Isten jelenlétét és működését személyes és közösségi életükben, a társadalom életében, mindazok életében, akiket szolgálnak.

A kampány fő célja, hogy a szerzetesekről alkotott sztereotip képet – miszerint a szerzetes teljes elvonultságban él és naphosszat csak imádkozik – a társadalomban letisztítsa, megszólítsa a nehezen elérhető csoportokat is, emellett emberközelibbé tegye a megszentelt életet élőket.

A kampány egyik lényeges eleme a www.rendbenvagyunk.hu címet viselő weboldal, amelyre érkezve négy kedves és nyitott tekintetű szerzetes néz velünk szembe: Ármella nővér, Didák testvér, Beáta nővér, Botond testvér. Ők mind élő karizmával rendelkező, hús-vér emberek, akik Istennek szentelték az életüket, de érzéseik, problémáik és félelmeik hasonlóak a mieinkhez. Emellett színes és érdekes hobbikkal is rendelkeznek: Ármella 86 évesen is az ifjúságot megszégyenítő tempóban kerékpározik, Didák egyedi látásmóddal fényképez, Beáta nordic walkingol és köt, míg Botond motoros zarándoklatokat vezet egy Yamaha FJR motoron ülve. Amikor őket hallgatjuk, velük beszélgetünk, akkor megállunk kicsit, figyelünk, és elgondolkozunk. Szavaik, életük példája, derűjük és szeretetük magával ragad, megtart, örömöt ad.

 A róluk – és a későbbiekben más szerzetesekről is – szóló kisfilmeken, az általuk írt blogbejegyzéseken és rövid, pillanatfelvételként megmutatott élettörténeteiken keresztül ismerkedhetünk meg a szerzetesi élet hétköznapjaival, mely tartalom hetente frissül majd. A honlaphoz facebook oldal és youtube csatorna is kapcsolódik (facebook.com/rendbenvagyunk).

 A kampány során a Magyarországi Szerzetes-elöljárók Konferenciáinak Irodája mind az egyházi, mind a világi médiumokban aktív jelenlétet tervez. Olyan stratégiai médiapartnereket találtak mindehhez, mint az MTVA (Duna TV és Magyar Rádió), a Heti Válasz, a KÉPMÁS, a Bonum TV, a Keresztény Élet, a Magyar Katolikus Rádió, a Magyar Kurír, a Mária Rádió, a Szent István Rádió és Televízió, valamint az Új Ember.

 A Rendben vagyok kampányt és a szerzetesek évéhez kapcsolódó kiemelt események PR kommunikációját az Ester Communications integrált kommunikációs ügynökség jegyzi. A kampányhoz kapcsolódó rövidfilmeket az OD Pictures készítette.

Miért pont most?

Ferenc pápa meghirdette a megszentelt élet évét, amelynek három fő célkitűzése: hálával tekinteni a múltra, szenvedéllyel megélni a jelent és reménységgel átölelni a jövőt. A megszentelt élet éve az új egyházi évvel, 2014. november 30-án kezdődött, és 2016. február 2-án, a megszentelt élet napján ér véget.

Magyarországon az év keretében számos izgalmas programot szerveznek központi és regionális szinten egyaránt, amelynek egyik kiemelt eseménye lesz a szeptember 18-19-én a Március 15. téren és környékén megrendezendő Szerzetesek tere. A kétnapos, színes és interaktív programokkal teli rendezvény az elköteleződés fogalmát állítja középpontba, és meg szeretné mutatni, hogy jelen korunkban mi a szerzetesek szerepe a mai magyar társadalomban.

További és részletes információk: http://www.szerzetesek.hu

Rendben vagyok – címmel kampány indult a szerzetesi élet megismertetésére

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..