2014. november 10 – 14 között Marista evangelizációs misszióról szóló képzésen vehettünk részt Les Avellanesban. A L’Hermitage tartomány iskoláiból és szociális központjaiból mindösszesen 34-en voltunk jelen.

A képzés folyamata három szakaszra volt bontható. Látni, ítélni és cselekedni. Mindennek keretében elemeztük a valóságot. Azt a társadalmat, melyben napjainkban élünk, mely körülvesz minket, valamint a foglalkozásaink középpontjában álló gyermekeket és fiatalokat. Gondolkodhattunk közösen az egyház helyzetéről, s arról milyen egyházat szeretnénk mi Marista testvérek és világiak. Az Emmauszi tanítványok példáján keresztül beszéltünk a Marista evangelizációról. Saját motivációnk felderítése érdekében személyiség, önismeret és kommunikáció tréninget tartottunk. Elmélkedtünk személyes hitünkről, a hívő emberről és arról milyen is valójában egy Marista személy. A képzést gazdagította egy Lleidában tett látogatás ahol a Maristes Montserrat intézményét és a Pas a Pas nyitott központot tekintettük meg.

A környezet fantasztikus volt, hiszen Avellanesban egy 850 éves kolostorban lakhattunk és igazán kedves emberek gondoskodtak arról, hogy mi családias hangulatban érezhessük magunkat. A szervezők rendkívül jól osztották fel a képzés menetét. Rövid, 15-20 perces prezentációkat, elméleti bevezetőket követően elmélyíthettük a hallottakat valamely gyakorlati jellegű tevékenységgel, kiscsoportos munka keretében. A közös gondolkodás, nagyszerű tapasztalat volt mindannyiunk számára. A nyelvi különbözőségek szinte eltörpültek mindamellett, amit tanulhatunk egymástól.

Nagyon örülök, hogy részt vehettem a képzésen és izgatottan várom a folytatást 2015 áprilisában a L’Hermitageban.

Márton Gábor

marista

536

Marista evangelizációs misszióról szóló tartományi képzés.

Vélemény, hozzászólás?

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..